Kisállat TAG

Ahogy tudjátok, körülbelül egy hónapja van egy cicánk. Tulajdonképpen mindig volt körülöttem háziállat, mindenféle formában. Kiskoromban voltak nyulaink, baromfik az udvaron illetve volt több kutyánk és cicánk is és apukám szenvedélyének köszönhetően rengeteg díszhalunk. Aztán idővel az állatok egyre megritkultak (elpusztultak, eltűntek vagy odaajándékoztuk őket). Amikor beköltöztem Budapestre nem igazán jutott eszembe, hogy háziállatot tartsak, mert elsősorban egy kutyusra vágytam, de ennek egyfelől a tulaj sem örülne, másfelől szerintem a kutya nem lakásba való állat, úgyhogy ezt a kérdést elodáztuk akkorra, amikor már saját kertes házunk lesz (remélhetőleg pár éven belül). Viszont többször is felmerült a lehetősége, hogy legyen egy cicánk, úgyhogy amikor idén nyáron adódott egy lehetőség, akkor úgy döntöttünk, hogy belevágunk a cicagazdik felelősséggel teljes, ámde közel sem unalmas életébe. Azóta eléggé megváltozott az életünk, ugyanis az ébresztőórát gyakorlatilag lecserélhetjük az általunk csak "bioébresztőnek" hívott reggel fél 6-6 óra között lezajló konstans nyávogásra a hálószoba ajtónk előtt. A növények és törékeny dolgok egy pár szinttel feljebb, illetve zárt szekrénybe kerültek, szellőztetni már csak cicafelügyelettel lehet és a bejárati ajtón ki- és befelé közlekedés is sokkal gyorsabban zajlik, mint korábban (hihetetlen érzéke van ahhoz, hogy tud eljutni 3 másodperc alatt gyakorlatilag a következő emeletig úgy, hogy kézzel-lábbal próbálom az ajtóban levadászni). Vannak tehát izgalmak, de az az érzés, amikor elalszik az ember ölében vagy csak odabújik dorombolni nem pótolható mással. 



Éppen tegnap olvastam Pancsi blogján a kisállat tag-et, ezt szeretném hát nektek most kitölteni én is.

1. Milyen kisállatod van?
Egy cirmos házi cicám van.

2. Mi a neve?
Ezen a kérdésen sokat gondolkodtunk és miután kíméletlenül elvetettem párom különlegesnél különlegesebb felvetéseit (pl. Xéna, Nindzsa, Parov Stelar ?!?!?) végül megállapodtunk a Tappancsban, mert feketék a tappancsai, de gyakorlatilag soha nem hívjuk így, de ez van beírva a kis könyvébe.

3. Mi a fajtája?
Házimacska.

4. Mióta van nálad?
Augusztus vége óta, szóval körülbelül egy hónapja.

5. Hogyan szerezted?
Párom munkatársa macskája kölykedzett és tőlük kaptuk, úgyhogy az első napot az ő munkahelyén töltötte az irodában. 

6. Milyen idős?
Négy hónapos.

7. Van-e valamilyen vicces tulajdonsága?
Szereti a sütőtököt, amin én kicsit meglepődtem először, de hát ha ízlik neki... :) Amúgy a szokásos cicatulajdonságok.

8. Van-e valamilyen közös kalandotok?
Nagyon nagy kalandunk még nincs. Viszont ahogy nő egyre több helyre fel tud ugrálni, így amikor szellőztetünk vigyázni kell vele, a múlt héten éppen ezért főzés közben csak a bejárati ajtón lévő kis ablakokat nyitottam ki, amik a belső udvarra és a lépcsőházra néznek, aztán egy kis idő után feltűnt, hogy a macska gyanúsan sokáig időzött az ajtónál némi nyávogás kíséretében, úgyhogy amikor kinéztem már csak a farka látszott az ablakból. Mivel a kulcs nem volt a zárban, nem volt időm megkeresni és utána szaladni, ezért csak hónaljig kinyúltam az ablakon és éppen elkaptam a fenekét és visszahúztam. Majdnem meglógott. 

Talán egy másik, ennél kicsit kellemetlenebb "kaland", amikor anyukámékhoz kivittük egyik hétvégén és egy nagy szobanövény földjébe piszkított és utána a krémszínű kanapén végigrohant a földes, piszkos lábával este 10-kor. Még jó, hogy anyukám aludt, mert szerintem a guta megütötte volna, ha látja, úgyhogy gyorsan összeszedtem némi kárpittisztítót, légfrissítőt és nekiálltam takarítani utána. A macska négy lábát szintén jó alaposan meg kellett mosni. 

Még egy dolog jutott közben eszembe, ugyanis nagyon szeret felugrálni a kád szélére - akkor is, amikor tele van vízzel -, és már párszor előfordult, hogy beleesett a vízbe, na akkor ment a kapálózás rendesen. 

9. Milyen beceneveken szoktad szólítani?
Cicmák, Mirci, Murci, Mucus, Gyehenna (ha rossz volt).

10. Mi volt az első reakciód, amikor megláttad?
"Jaaaaajjjjj....de aranyos és milyen piciiiiii" :)

11. Milyen játékai vannak?
Van egy labdája, amit anno valami Rossmannos vásárláshoz kaptunk a foci vb idején, azt nagyon szereti, a papírgalacsinokat is imádja, illetve a hajcsavarómat kergeti. A kedvence mégis egy klasszikus tintás írótoll. Amúgy cicajátéka kifejezetten nincs, ami van az egy kaparófa, ezen van egy labda, de ezt inkább kapargatja és harapdálja csak.

CONVERSATION

6 comments:

PAncsi said...

Nagyon cuki kiscica Tappancs! :)
No igen, amikor cicád lesz, hamarosan átrendeződik a lakás... Nálunk is csak a szekrény tetején vannak növények, a karácsonyfán is csak puha díszek vannak, sajnos az ablakban sem tudok szép virágokat tartani, mert a dagi macsekom simán lesöpörné őket.
Viszont annyi mindennel kárpótolnak, hogy nem bánom a fentieket.
Viszont mi nagyon szerencsések vagyunk, mert ha kaptak elég vacsorát, akkor a mi macskáink nem ébresztenek reggel. Szépen megvárják csendben amíg felébredünk, így hétvégén sem kell korán kelnünk. Persze he felkeltem, akkor beindul az áriázás, hogy éhesek, de csak akkor, ha már felkeltem. Jó fejek :)

Mea (Nail Polish Maniac Blog) said...

Olvadozom, nagyon cuki! :) Vigyázz a kis kalandorra, nehogy megszökjön!

Lolli said...

Anyuméknál voltak régen macskáink, két kis rosszcsont fekete cica. Na azok nekifutásból ugrottak a kádba, és bele is pisiltek a lefolyóba.lehet annak a szaga izgatja őket. :D Vigyázz rá, nagyon cukker! :)

Patera Kamilla said...

Én támogattam volna a Parov Stelart, mint névötletet :DDD Ilyenkor mindig rámjön, hogy kéne egy cica :(

Audrey80 said...

Gyönyörű ez a maccs, biztos lesz még vele sok élmény :)

Bogi Szelei said...

nagyon cuki cicád van! amúgy a neveknél tartva az én egyik cicám Pelyheskére lett keresztelve, mégis Kitty-nek hívjuk mindig :)
nézz be hozzám, díjat kaptál tőlem :) http://linalarousse.blogspot.hu/2015/10/dijat-kaptam.html#more

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...