Teszt - Magyar arc- és testápolási termékek (Zelka, Helia-D)

Biztosan észrevettétek, hogy az utóbbi időben a cégek szinte megrohamozzák a bloggereket és a legkülönbözőbb termékek tömegével elárasztják el a blogvilágot. Jobb esetben a bloggernek van lehetősége kiválasztani, hogy mely termékeket kapja, máskor a cég egységes csomagot küldenek vagy alapvetően hasonló kategóriákat, de más árnyalatban vagy illatban. Mindegyiknek megvan az előnye és hátránya is, annyi azonban bizonyos, hogy egy idő után nem lehet mindent elhasználni, mert nekem sincs két arcom, amire x féle különböző krémet felkenhetek és hetekig, hónapokig tesztelhetem az adott terméket. Egy idő után -nem rossz értelemben véve - szelektálni kell, a cégek és termékek között is. Eleinte mindenféle cég megkeresésére igent mondtam, gyakorlatilag azoknak is, akiknek a termékei egyáltalán nem érdekeltek. Ennek eredménye, hogy nem szívesen írtam valamiről. Az utóbbi időben rájöttem, hogy ezt nem lehet tovább így folytatni, úgyhogy eldöntöttem, ezután csak olyan megkereséseket vállalok, amelyek valóban érdekelnek és a hozzám kerülő termékek esetén is csak azokat tartom meg magamnak hosszú távon, amik valóban beváltak. Ez nem jó vagy rossz dolog, mert mindenki más, mindenkit más érdekel, más termékek válnak be. 
Itt kanyarodjunk is el jelen bejegyzés szereplőihez, amiket már hetekkel ezelőtt megkaptam, de szerettem volna időt hagyni magamnak, hogy megírjam róluk a véleményemet.
Az első a Zelka levendulás és szezámolajos szappan a leírása szerint kiválóan habzik, intenzíven ápol és enyhén radíroz. E mellett összehúzó, sebgyógyító hatású, kellemesen masszírozza a bőrt, nyugtató és stresszoldó hatású. 

Ezt a terméket már teljesen elhasználtam, így megalapozott véleménnyel tudok róla szolgálni. Ami elsőre feltűnt, hogy kellően krémes és nagyon jól habzik, emiatt mondjuk viszonylag gyorsan fogy, de én személy szerint jobban szeretem az ilyen, puhább szappanokat a keményebb "alig lehet belőle némi habot kisajtolni" típusoknál. A krémessége és a benne található növényi olajak (napraforgóolaj, pálmaolaj, kókuszolaj, olívaolaj és szezámolaj) hidratálják és ápolják a bőrt, ezért egyáltalán nem éreztem, hogy az száraz lenne a használata után. Sebgyógyító hatást nem kifejezetten tapasztaltam. Az illata kellemes levendulás, de nem tömény és tolakodó, úgyhogy annak is bátran ajánlom, aki kerüli az erős illatú kozmetikumokat.

A Zelka szőlő kivonatos natúr arckrémmel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. A leírás szerint bio szőlőmagolajat és ligetszépe olajat tartalmaz, segít optimalizálni a bőr zsír- és víztartalmát. Shea vaj tartalma regenerálja, puhítja a bőrt, bejut a bőr mélyebb rétegeibe és hosszan tartó hidratált érzést biztosít. E-vitamin tartalma segít a szabad gyökök megkötésében. 

A krémet a leírás szerint elsősorban normál arcbőrre ajánlják, ami számomra meglepő volt, ugyanis elég tömény, intenzív és nagyon erősen hidratál. Bár nekem inkább kevert, a T-vonalon zsírosodásra hajlamos, ugyanakkor vízhiányos bőröm van, úgy éreztem, hogy egy kicsit sok nekem. Nem okozott semmilyen irritációt vagy problémát, egész egyszerűen túl soknak éreztem magamon és kicsit lassabban szívódott be, mint más krémek. Emiatt ezt néhány használat után elajándékoztam.

A három termék közül leginkább a Helia-D Proffessional pándi meggyes kollagénes felépítő krém ragadta meg a fantáziámat, ugyanis ilyesmivel ritkán találkozni a piacon. A leírása szerint nagyon jó antioxidáns, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő hatású, A-, B-, C-, E- és P-vitamint tartalmaz. Mézet és kukoricacsíra olajat tartalmaz, ezenkívül egy Matrixil 3000 nevű peptidet, ami a ránccsökkentő hatás kifejtéséért felelős. Minden korosztálynak ajánlják, akiknél már az első ráncok megjelentek. UVA és UVB védelemmel ellátott krém.

Nos, szerencsére nálam még nem jelentkeztek sem kisebb, sem nagyobb (le is kopogom) ráncok, ezért talán nem vagyok a legmegfelelőbb alany a ránccsökkentő hatás tesztelésére, ugyanakkor esti hidratálókrémként így is bevetettem. Az első, ami szembetűnt, amikor felbontottam a csomagolását, hogy pontosan úgy néz ki s olyan illata van, mint egy meggyes gyümölcsjoghurtnak. Állagra szintén gyümölcsjoghurtszerű krémes képzeljetek el, ugyanis egy vízbázisú, könnyedebb termékről van szó, nem olyan intenzív és tömény, mint a Zelka szőlőmagolajos kréme, emiatt ezt jobban megkedveltem és szívesebben vette elő. Ha jól tudom, sajnos ez a vonal kifejezetten professzionális használatra lett kifejlesztve, emiatt nehéz beszerezni a termékeiket, de a holnapon megtaláljátok a referenciaszalonokat, ahol a Helia-D Professional termékeket használják.

Nektek melyik a kedvenc magyar szépségápolási terméketek?


CONVERSATION

0 comments:

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...