Forralt bor- recepttel

A mandarinok valamiért lesüllyedtek az aljára

Hmmm :)
Most, hogy itt a hosszú hétvége és a hideg idő, nekünk is megjött a kedvünk egy kis melengető forralt borhoz.
A recept:
1,5 l vörösbor
1 kis pohár víz ( nem muszáj, sőt elvileg víz nélkül az igazi)
szegfűbors
szegfűszeg
fahéj
1 alma
1-2 narancs nálunk csak mandarin volt itthon, de az is jó)
2-4 kanál cukor
tetszőleges: chilli paprika
A forralt bor lényege, hogy a bort nem szabad forralni (igen, ez viccesen hangzik). De akkor sem.
Beletettük a vizet és a fűszereket egy lábasba és addig melegítettük, míg forrni nem kezdett. Hagyjuk, hogy jól kijöjjenek a fűszerekből az ízek. Amikor már habzik és a vizet alaposan megszínezte a sok fűszer (ez kb. forrástól 1-2 perc), akkor hozzáöntjük a bort, beletesszük a gyümölcsöket és a cukrot. A cukrot és a fűszereket egyébként ízlés szerint lehet adagolni. A miénk jó erős lett,mert tettünk bele egy fej chillit is.
Addig főzzük, amíg a bor majdnem forrni kezd, akkor kell levenni a tűzről és lehet is inni :)

Úgy is lehet készíteni, hogy nem tetszünk hozzá vizet, sőt úgy a legjobb, de mi hallottuk egy ismerőstől, hogy a fűszerek íze jobban kijön, ha az elején egy kevés vízben felforraljuk, ezért kipróbáltuk ezt. Szerintem nagyon finom lett.

CONVERSATION

2 comments:

Thündérke said...

Mi is tegnap forralt boroztunk:D mi az "ütős" féle forraltbort készítettük el :D és tényleg ütős volt :D és finom :) majd leírom én is a receptet :)

*Petrus* said...

Végre ennek is eljött az ideje :) És most látom a bögréd, nekem is ilyen van, imádom. Bár szegényt már párszor földhöz akartam vágni, főleg vizsgaidőszakban :D

Like us

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...